Murphy

 A JÖVŐKUTATÁS III. PARADIGMÁJA
(Murphy nyomán)

AZ ÚJ PARADIGMA HASZNA:

AZ ÚJ ELMÉLET NEM AZT JELENTI, HOGY A HELYTELEN ELMÉLETET A HELYES VÁLTJA FEL, HANEM AZT, HOGY OLYAN ELMÉLET VÁLTJA FEL, AMELYNEK HELYTELENSÉGE KEVÉSBÉ SZEMBEÖTLŐ.

A MÚLT TERMÉSZETE

 A TÖRTÉNELEM ISMÉTLI ÖNMAGÁT. TÖBBEK KÖZÖTT ÉPP EZ A ROSSZ BENNE.

 A TÖRTÉNELEM NEM ISMÉTLI ÖNMAGÁT, CSAK A TÖRTÉNÉSZEK.

 AZ UTÓLAGOS BÖLCSESSÉG EGZAKT TUDOMÁNY.

A JÖVŐ TERMÉSZETE

CSAK A BIZONYTALANSÁGBAN LEHETÜNK BIZTOSAK.

MINÉL TÁVOLABB A JÖVŐ, ANNÁL RÓZSÁSABBNAK LÁTSZIK. AVAGY:
A DOLGOK ELŐBB ROMLANAK, ÉS CSAK AZUTÁN JAVULNAK. (DE KI ÁLLÍTOTTA, HOGY JAVULHATNAK A DOLGOK?)

HA EGYSZER ÖSSZEKUTYULÓDOTT VALAMI, A KIJAVÍTÁSÁRA TETT MINDEN KÍSÉRLET CSAK RONTANI FOG RAJTA.

HA JÓL MENNEK A DOLGOK, AKKOR VALAMI EL FOG ROMLANI. 

FOLYOMÁNYOK:

HA MÁR NEM ROMOLHATNAK TOVÁBB A DOLGOK, AKKOR TOVÁBB          ROMLANAK.
 HA JAVULNI LÁTSZANAK A DOLGOK, AKKOR VALAMI FÖLÖTT ELSIKLOTTUNK.
AMI JÓL KEZDŐDIK, ROSSZUL FOG VÉGZŐDNI.
AMI ROSSZUL KEZDŐDIK, MÉG ANNÁL IS ROSSZABBUL FOG VÉGZŐDNI. (AMI EL TUD ROMLANI, AZ EL IS ROMLIK.)

FEJLŐDÉS FELFOGÁS

A FEJLŐDÉS IRÁNYA: A LEGTÖBB DOLOG EGYENLETESEN ROMLIK.

A FEJLŐDÉS ÚTJA: KÉT PONT KÖZÖTT A LEGHOSSZABB ÚT AZ EGYENES.

A FEJLŐDÉS DIALEKTIKÁJA: KÖZVETLEN AKCIÓK KÖZVETLEN REAKCIÓKAT EREDMÉNYEZNEK.

A FEJLŐDÉS ÜTEME: A TÁRSADALOM NEM AUTÓ, HANEM ÖSZVÉR. HA TÚLSÁGOSAN NÓGATJÁK, RÚGNI FOG, ÉS LEVETI MAGÁRÓL UTASÁT.

A FEJLŐDÉS ALULNÉZETBŐL: A KISEMBER EGYRE FELJEBB DOBJA A TALPÁT.

NEM LENNE SEMMI BAJ A HALADÁSSAL, CSAK NEM AKAR VÉGE LENNI.

MÓDSZERTAN, MÓDSZEREK

 A TAPASZTALAT CSODÁLATOS DOLOG! KÉPESSÉ TESZ BENNÜNKET ARRA, HOGY FELISMERJÜK A HIBÁT, AMIKOR AZT ÚJRA ELKÖVETJÜK.


HA VALAMI ROSSZUL INDUL, A BAJOK EXPONENCIÁLISAN SOKASODNAK.


KÉT LEHETSÉGES ESEMÉNY KÖZÜL A NEMKÍVÁNATOS FOG BEKÖVETKEZNI.

 

EGY ESEMÉNY ELŐFORDULÁSÁNAK VALÓSZÍNŰSÉGE FORDÍTOTTAN ARÁNYOS BEKÖVETKEZÉSÉNEK KÍVÁNATOSSÁGÁVAL.


A KÉTSÉGEK FOGNAK EL, JÓSOLD AZT, HOGY A TREND FOLYTATÓDNI FOG!


HA BAJ VAN, KÖDÖSÍTS!


SZAKÉRTŐ AZ, AKI MIND TÖBBET TUD MIND KEVESEBB DOLOGRÓL, MÍGNEM VÉGÜL MÁR TÉNYLEG MINDENT TUD A SEMMIRŐL.

JÖVŐALTERNATÍVÁK FELTÁRÁSA

 ELELEGENDŐ SZÁMÚ SZAKÉRTŐVEL KONZULTÁLVA BÁRMILYEN NÉZET ALÁTÁMASZTHATÓ.

 MŰKÖDÉSKÉPTELEN ELKÉPZELÉSE MINDENKINEK VAN.

A JÖVŐHÖZ VALÓ VISZONY


A PESSZIMISTA JÓL INFORMÁLT OPTIMISTA.


AZ OPTIMISTA SOHASEM TUD KELLEMESEN CSALÓDNI.


III. TIPUSÚ (MURPHYSTA) VISZONY: MOSOLYOGJ! A HOLNAP ROSSZABB LESZ A MÁNÁL!

JÖVŐALTERNATÍVÁK

1. A KAPITALIZMUS ARRA A FELTÉTELEZÉSRE ÉPÜL, HOGY NYERNI IS LEHET.
2. A SZOCIALIZMUS ARRA A FELTÉTELEZÉSRE ÉPÜL, HOGY DÖNTETLENT IS EL LEHET ÉRNI.
3. A MISZTICIZMUS ARRA A FELTÉTELEZÉSRE ÉPÜL, HOGY KI LEHET SZÁLLNI A JÁTÉKBÓL.

VÁRAKOZÁSOK

NEGATÍV KILÁTÁSOK NEGATÍV EREDMÉNNYEL JÁRNAK.


POZITÍV KILÁTÁSOK NEGATÍV EREDMÉNNYEL JÁRNAK.

EGEREK ÉS EMBEREK TERVEI TÖBBNYIRE UGYANANNYIT ÉRNEK. SEMMI SEM TÖRTÉNIK A TERVEK SZERINT.

VÁLSÁGHELYZETEKBEN, AMIKOR EGYENÉRTÉKŰ STRATÉGIÁK KÖZÜL KELL VÁLASZTANI, LEGTÖBBEN A LEHETŐ LEGROSSZABBAT VÁLASZTJÁK.

AKÁRMI MEGY TÖNKRE, VALAKI UTÓLAG MINDIG ELŐRE TUDTA.
TÉVEDNI EMBERI DOLOG, DE ISTENI ÉRZÉS.

JÖVŐKUTATÁS A TUDOMÁNYOK RENDSZERÉBEN

HA ZÖLD, VAGY IZEG-MOZOG, BIOLÓGIA.
HA BŰZLIK, KÉMIA.
HA NEM MŰKÖDIK, FIZIKA.
HA ÉRTHETETLEN, MATEMATIKA.
HA ÉRTELMETLEN, KÖZGAZDASÁGTAN.
HA NEM VÁLIK BE, JÖVŐKUTATÁS.

 


    Honlapra

    E-mail

© 2009 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode